2024.09.30.
Többek között a természetalapú vízmegtartás megoldásait teszteli az az Interreg Közép-Európai Program által finanszírozott projekt, melyben partnerként részt vesz Jászberény Városi Önkormányzat is.
A 30 hónapon át tartó projekt célja, hogy Jászberényben is előtérbe kerüljenek a természetalapú megoldások a klímaváltozás következményeinek kezelésében. Városunk a projekt keretében főként a természetes vízmegtartás lehetőségeit teszteli. Ennek keretében három mintaterületen kíván kísérleti tevékenységet folytatni az érintetti csoport bevonásával.
A célokról és a projekt tartalmáról szeptember 26-án a Polgármesteri Hivatal tanácstermében hallhattak bővebb tájékoztatót a a helyi sajtó, az önkormányzat és a résztvevő cégek, intézmények képviselői, köztük a JVV NZrt. vezérigazgatója és munkatársai.